„A fröcsögőknek alapvetően saját magukkal van bajuk, az ő frusztrációjuk csattan a sportolókon”

Az utóbbi időben egyre több közéleti személyiség hozza nyilvánosságra figyelemfelhívó jelleggel, mennyi és milyen gyűlölködő üzenetet, hozzászólást kap napról napra az internet mocsarában. A jelenség egyáltalán nem ismeretlen a sportvilágban sem, sőt: egészen extrém mélységekbe tudnak kifutni egyes történetek. Idehaza a közmegegyezéses alapvélekedés nagyjából annyi szokott lenni: ők márpedig azért profi sportolók, hogy bírják a kritikát, beszólásokat, szidalmakat. Csakhogy a verbális agressziónak is vannak különböző szintjei, és egyértelmű, egy bizonyos pont után senkitől sem várható el, hogy szó nélkül eltűrjön mindenféle megaláztatást, céltalan pocskondiázást, fenyegetést.

Ugyanolyanok, mint mi

„Az élsportolók sok szempontból ugyanolyanok, mint mi: különböző személyiségek, különféle mértékben bírják a kritikát, mocskolódást. Annyi különbséggel, hogy esetükben nemcsak a saját elvárásaiknak kell megfelelni, hanem a külsőnek is – nyilván fontos nekik az elismerés, miközben többnyire szeretik megosztani a saját sikerüket a környezetükkel – magyarázta Faludi Viktória szakpszichológus, sportkonzulens, aki számos profi sportolóval, olimpikonnal dolgozik együtt, így a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal is. – Az ilyen jellegű kommenteket, üzeneteket úgy szoktuk a helyükre rakni, hogy mindig megnézzük, ki a referenciacsoport, azaz az adott sportolónak, játékosnak ki a fontos, kinek a véleménye számít. Márpedig akik ezen a körön kívül esnek, annak a megjegyzéseit igenis ignorálni kell.”

A szakértő hozzáteszi, nagyon sokat beszélgetnek arról, hogy kit mi bánt a kritikákból, mi az, ami felbosszantja. „Ezeknek a rosszindulatú hozzászólásoknak a legnagyobb része sosem a realitás talaján mozog, így mindig tisztába kell tennünk, miből fakadnak. 

Ezzel el is érkeztünk korunk egyik legnagyobb problémájához, a közösségi média térhódításához, felerősítő hatásához és személytelenségéhez. Ahogy arra a pszichológus is rámutat, a virtuális térben sokkal egyszerűbb megtenni olyan dolgokat, amelyeket személyesen a legtöbben nem mernének: itt ugyanis nincs meg az a fajta társadalmi távolságtartás, ami a való életben igen. 

Meg kell találni az arany középutat

Persze, mint sok mindennek, ennek is elejét lehet venni azzal, ha e téren is meg tudjuk találni az arany középutat – magyarázza Faludi. „Nagyon fontos figyelni arra, hogy mit és mennyit mutatunk meg magunkról, magunkból, a személyes, privát terünkből. A sportolók esetében kulcsfontosságú lenne, hogy valóban a sporttevékenységeikre, legfeljebb az azzal kapcsolatos részletekre korlátozódjon a tartalommegosztás. Amint elkezdjük a személyesebb jellegű kontentekbe, családi szférába beengedni a nyilvánosságot, egyből támadási felületet nyújtunk bizonyos rétegeknek, akik jellemzően otthonról, a fotelből osztják az észt – ezt is fontos megtanulni, hogy az ő véleményük ne legyen mérvadó.”

Faludi Viktória szerint egyébként ezeket a külső behatásokat meg lehet tanulni kizárni, de ehhez az élsportolók részéről is megfelelő „megelőző lépésekre” van szükség.

A gyűlölködők túlnyomó többsége a sportolói létből csupán annyit lát, hogy de jó nekik, elversenyezgetnek, utazgatnak, sok pénzt keresnek, és élnek, mint Marci Hevesen. Fogalmuk sincs, mennyi munkával és lemondással jár ez az életforma, mennyire merev, szabályozott, percre pontosan beosztott és fájdalomtűrő mindennapokat igényel. És ezt nyilván nem fogjuk elkezdeni magyarázni kommentreakciókban válaszolgatva, mert tökéletesen felesleges. Emellett a másik íratlan szabály, hogy nagy világversenyek előtt egy hónapig nullára kell letekerni a social mediát: nem posztolunk, nem olvasunk kommenteket, semmi.”

Azzal a felvetésünkkel, hogy a csapatsportágak képviselői talán még inkább ki vannak téve a fenyegetéseknek, online abúzusoknak – sokszor önmagában elegendő, ha az adott játékos a rivális csapatot erősíti –, Faludi Viktória is egyetértett. Mint mondta, a jelenség természetesen a futballban a leggyakoribb, hiszen ez a legnépszerűbb sportág, amihez „mindenki ért”, de a többi, nagy létszámú nézőközönséget vonzó, élőben széles körben közvetített látványsportág sem ússza meg. 

Idővel javulhat a helyzet

A szakember szerencsére a tanulságokat is megfogalmazza, illetve bizakodó azzal kapcsolatban, hogy idővel e téren is javulhat a helyzet:

Én a magam részéről mindenesetre nagyon örülök, hogy egyre többen kiállnak a nyilvánosság elé, és felemelik a hangjukat, egyúttal biztatok mindenkit, hogy a kirívó kommenteket bátran jelentsék – magam is ezt szoktam tenni. Ugyanakkor bizakodó is vagyok, hogy idővel a káoszból lecsöpög a lényeg, és mindenki megtanulja, hogyan is kellene, lenne érdemes használni a közösségi médiát – más kérdés, ehhez véleményem szerint elengedhetetlen volna egy nagyon komoly szabályozás is” – összegzett a pszichológus.

Nyitókép: Lindsey Parnaby / AFP (illusztráció)